2018. október 2., kedd

Rémálmok megint /Nightmares again/

"Eljövünk értetek. Áttörjük a barrikod. Mindenkit felfalunk. Az ételünk lesztek. Aztán ti is olyanok lesztek, mint mi..."

-Clare. Clare. Ébredj.- Arra ébredtem, hogy Tam nyomogatja a vállamat, hogy mielőbbi ébredésre sarkaljon. Leizzadva, az ágyam mellett tértem magamhoz,
mellettem Taz aggódó Tam, háton mögött pedig Leo volt, aki a nyakamnál fogva átölelt.Megsimogatom a kezét.




- Semmi baj srácok, csak egy rémálom. 

- Akarsz róla beszélni négyszemközt? - kérdezte az éppen a szobába lépő Isaac. Bólintottam, de azt is hozzátettem, hogy majd csak később. Kérdeztem, hogy merre van Eddie
és Akashi, mire mondta, hogy éppen a barikádokat ellenőrzik. Az éjjel ugyanis - Akashi beszámolója alapján - a szokottnál több járkáló hulla kódorgott a környékünkön és némelyik
példány a közeli házakba is beférkőzött.

Szerencse, hogy ennek a lakóháznak magasak a kerítései elől és hátul is, így ha csak nem akrobaták, akkor normális esetben nem jutnak át. Még nagyon fáradtnak éreztem magam, így
megkértem Isaac-et, hogy adjon egy fél szem nyugtatót. Mivel láthatta, hogy nem vagyok éppen a toppon, így gondolkodás nélkül megdobott egy moderált erősségű darabbal, és amíg
Tam és Leo faggatták őt arról, hogy pontosan mi is ez a szer, addig bebújtam az ágyba.

Bár ne tettem volna.

Újra előjöttek azok a borzasztó rémképek. És a hangok. A szoba egyik sarkában ültem. Kezemmel a Bűntetővel, egyedül. Ők pedig csak szüntelenül beakartak jutni a szobába, hogy
végezzenek velem. Behunytam a szemem. Aztán, mikor újra kinyitottam...szembetaláltam magam Sammel...

A fején sötétedett az alvadt vér, akárcsak a szája szélein, ami torz vigyorra húzódott.

"Megmentettem az életed, és ez a hála?"

Nem tehettem mást.

"Megöltél Clare"

Nem tehettem mást!

"Megöltél"

NEM TEHETTEM MÁST!

Ezután minden sötét lett.

Csak a nevetése visszhangzott köröttem.

majd egyszer csak hideg fuvallatot éreztem a nyakamnál.

"Hamarosan neked is beffelegzett..."

Ekkor tértem magamhoz. Ismét gyöngyöző homlokkal, kisírt és duzzadt szemekkel. Az ágyam szélén ülő Isaac, csak szomorúan tekintett rám.

- Úgy érzem nem várhat tovább az a beszélgetés...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése