Étel kell, vagy az leszel... (Part 2) (Get food or you became one)

Mindketten a másikra szegeztük a fegyverünket, pont mint múltkor. Egy tapottat sem mertem mozdulni.

Úgy éreztem, ha bármit is teszek, lelő.

Étel kell, vagy az leszel...(Part 1) (Get food or you became one)

Ma ellenőriztem az ételtartalékokat. Siralmas.

Legjobb esetben is legfeljebb két napig elegendő kettőnknek. Miközben én a térképet böngésztem lehetőségek reményében, Leo szomorúan gubbasztott az ágyon.

Magát hibáztatta a történtekért, hiába is mondtam neki az ellenkezőjét. Előbb vagy utóbb úgyis étel után kellett volna kutatnom, még akkor is, ha ő nem lett volna.

Ki élő, ki az volt (Who live, who lived)

Immáron második napja, hogy Leo velem él, de ennek sajnos ára is van. Két ember többet eszik és iszik, mint egy, nem beszélve a gyógyszerekről, amik az elmegyógyintézetben maradtak.

Azokért mindenképpen vissza kell mennem. Nehezen, de végül megértetettem Leo-val, hogy őneki most itt kell maradnia, és bármi történjék, csak nekem nyisson ajtót. Felkapom a Bűntetőt és a fegyvert, táskába csak egy üveg víz és két darab csokiszelet megy.

Leo aggódó pillantások közepette zárja be az ajtót, én meg elindulok vissza oda, ahonnan jöttünk. A főbejáratnál kiszúrtam két jómadarat, így azt megint csak elkerültem, de a hátsó ajtó felé menve is hörgések hangjára lettem figyelmes. A Bűntetőt megmarkolva hátulról leütöm a hozzám közelebb eső élőholtat, közben a másik majdnem elkapta a táskám pántját.

Én fogok vigyázni rád (I protect you)

Nagy nehezen sikerült Leo-t visszatennem az ágyába, hogy legalább pihenjen egy kicsit indulás előtt.

Nem akart elaludni. Folyton csak a doktor nevét motyogta. Odamentem mellé, és átöleltem. Még pár kisebb pityergés után már álomföldön volt, közbe én egy pillanatra sem engedtem el…

Mit kezdjek most veled? (What should i do with you?)

Aznap este

Leo nem szólt semmit, csak karon fogott, és bevitt az egyik irodába, ahol egyből egy puskacsővel találtam szembe magam.

"Ez ki leo?"egyikünk sem adott választ a kérésére, de miután látta, hogy nem vagyok fertőzött, megnyugodva tette le a puskát.

Az orvos neve Dr. Michael Wollock. Itt volt főorvos a kitörés előtt. Elmondta, hogy amikor megkapta a híreket, a katonaság rögvest megszállás alá akarta vonni az épületet, de a bentiek közül is sokan megfertőződtek, így, egy hatalmas mészárlást követően rajtuk kívül senki sem maradt az épületben.

Kérdés

Most, a legutóbbi fejezetnél elértünk egy nagyon "fura" szituációba, így most, ti kik olvassátok e történetet, egy kérdéssel fordulnék hozzátok:

Mivel, hogy behoztam Leo-t (aki biztos, hogy tovább fog maradni egy fél fejezetnél), így a naplószerű írás elég bonyolulttá (vagy csak nekem furi a párbeszédek naplószerű leírása) vált.

Így itt a kérdés: maradjon a napló (és vele együtt jöjjön a bizarr hangvétel) vagy váltsak E/3-as szemlélőbe?

A szavazó részlegen keresztül fogadom válaszaitokat. :D

Az elmegyógyintézet (The Asylum)

A múltkori lázroham óta jobban odafigyelek a gyógyszerekre. Vagyis…

Figyelhettem volna…Már megint kifogyóban van a készlet. Előveszem a térképet.

A nagy kórház a város túl felén van, nagyon is kockázatos. De a közelben a St. George Pszichiátriai intézet. Ott még biztos találok némi nyugtatót és fájalomcsillapítót…

Kevés kaja a táskába, fegyver csőre töltve, Bűntető a kézben. A hátsó ajtón távozok, mint mindig.

Próbáltam a lehető leghalkabban (és ezzel együtt a leggyorsabban) szedni a lábamat, de még így is éppen hogy csak sikerült elkerülnöm pár araszoló jómadarat.

Nagyjából délfelé (a nap állása szerinti dél) sikerült elérnem az intézetet. Főbejárat bereteszelve, rajta egy felirat „TÚLÉLŐK”.

A Bűntető és a Betörő (The Retributive and the Burglar)

Még aznap este elkezdtem keresgélni a lakásokban valami használható fegyverért. Főleg konyhakéseket és furcsamód egy sokkolót találtam egy éjjeli szekrényben eldugott kis dobozban, de semmi nagy ütőerejű fegyver.

Kénytelen-kelletlen, de bemegyek a véres szobába körülnézni. A hálószobában a ruhákon és némi aprópénzen kívül nem találtam semmit.

Utolsó reményem a pince volt, de a zárakkal, és folyton kihunyni készülő villannyal ott is megkellett küzdenem. A sok lerácsozott részben alig volt valami használható: egy kopott hálózsák, üres üvegek, ragasztószalag és némi nagyméretű szög.

Aztán a lomok között megtaláltam, azt amit annyira kerestem.

Bevásárlás, megmentéssel (Shopping with saving)

Ébredés után szolid kis reggeli, majd táska a hátra, fegyver és térkép a kézbe, hokiütő a vállon.

Indulás. A hátsó ajtóhoz megyek. Óvatosan kihallgatózok. Semmi nesz. A lehető leghalkabban becsukom magam mögött az ajtót, bezárom kulcsra, majd futólépésben megindulok a bevásárló utca irányába.

Viszonylag hamar oda is értem, de persze mint azt sejthettem, a hely nem volt üres. Igaz, csak pár darab, de így nagyon bajom lehetett volna belőle, ha meglátnak. Óvatosan a legközelebbi bolt (James&Sons ínyenc falatai), vagy inkább kajálda felé veszem az irányt.

A hátsó ajtónál már egyből megcsapnak a hörgések hangjai. Villámgyorsan benyitok és a hozzám legközelebbit le is ütöttem. Még legalább kétszer a  fejére kellett vágnom, míg abba nem hagyta a mocorgást.

Egy pillanatnyi béke (One more peace)

A megszokottól kevésbé szörnyű álmomat ismét csak megzavarták az utcáról beszűrődő hangok…

Lassan, nagyon lassan vonulnak…mintha csak éreznék, hogy van itt valaki, akit megehetnek….

…Takarodjatok innen…Takarodjatok….Taka…..

Amikor felébredtem, már hűlt helye sem volt a zombiknak, és a nap is sütött kint…

Egy kis idill az apokalipszis alatt.

Átkot küldött ránk az ég (The Heaven's cursed us)

…Felkelés után, kicsit jobban is körülnéztem az épületben….

Minden nincs benne nagy kár, az földszinti bebarikádozott ablakokat leszámítva… Vértócsát is csak két helyen találtam…

A felsőbb emeleten lévő egyik szobát nem tudtam kinyitni, de a befelé vezető vércsík miatt nem is nagyon akartam…

….A hátsóbejárat következett…Kellően masszív fémajtó, belülről belakatolva….Ez kitart.

Az elülső ajtót, még tegnap eltorlaszolta, ám a kulcsok hiánya miatt a biztosan nem tudom bezárni…

Sprite

…A metróból feljövés után újra futhattam, amerre csak láttam. A lábam még mindig nem az igazi, de legalább már a futás nem okoz olyan nagy fájdalmat. Még süt a nap, de jobb lesz minél előbb egy biztos helyet találni.

A belváros felé szívébe veszem az irányt.

Tudom, hogy ez őrület, de fel kell töltenem a készleteimet, és a külvárosban már vagy ki lettek fosztva a boltok, vagy a földel lettek egyenlők a robbanások miatt…

Az utcai lámpák még mindig pislákolnak…úgy tűnik, hogy a várost ellátó  generátorok még nem adták fel a küzdelmet…de vajon meddig tartanak ki?

A túlélők....? (Survivors?)

….Nem tetszett az, amit a résen keresztül láttam… Három motoros szerkóba öltözött tag volt, gépfegyverrel és alkohollal a kezükben….az egyiknél még ostor is volt…

„Gyertek elő köcsögök! Hadd adjak ólmot a szemetek közé!!”- Kiáltozta artikulálatlanul a legelöl lévő, és a csizmájával egy élőholt fejét taposta.

Azonnal eltávolodtam az ajtótól és alaposan bevackoltam magam az asztal alá. Tudom, hogy ilyenkor nem kéne válogatni, de….ezek még az zombiktól is rémisztőbbek…

„Hé, Főnök! Itt van egy bezárt iroda! Hátha van bent valami cucc.”- Ettől a pár szótól kihagyott a szívem. Nem akartam, hogy bejöjjenek ide… nem…

Pihenés és túlélők (Rest and Survivors)

Ugyanazon az estén…

…Sikerült meghúznom magam a biztonsági szobában. Nem túl tiszta, de megteszi.

Leveszem a cipőm és megnézem a bokám…Hál’ égnek nem tört el…de csúnyán bedagadt…

Előkapom a sálamat, az asztalról leveszem a véres viperát és megtörlés után a lábamhoz rögzítem…Piszkosul fáj, de legalább már tovább romlani nem fog….