Kérdés

Most, a legutóbbi fejezetnél elértünk egy nagyon "fura" szituációba, így most, ti kik olvassátok e történetet, egy kérdéssel fordulnék hozzátok:

Mivel, hogy behoztam Leo-t (aki biztos, hogy tovább fog maradni egy fél fejezetnél), így a naplószerű írás elég bonyolulttá (vagy csak nekem furi a párbeszédek naplószerű leírása) vált.

Így itt a kérdés: maradjon a napló (és vele együtt jöjjön a bizarr hangvétel) vagy váltsak E/3-as szemlélőbe?

A szavazó részlegen keresztül fogadom válaszaitokat. :D

Az elmegyógyintézet (The Asylum)

A múltkori lázroham óta jobban odafigyelek a gyógyszerekre. Vagyis…

Figyelhettem volna…Már megint kifogyóban van a készlet. Előveszem a térképet.

A nagy kórház a város túl felén van, nagyon is kockázatos. De a közelben a St. George Pszichiátriai intézet. Ott még biztos találok némi nyugtatót és fájalomcsillapítót…

Kevés kaja a táskába, fegyver csőre töltve, Bűntető a kézben. A hátsó ajtón távozok, mint mindig.

Próbáltam a lehető leghalkabban (és ezzel együtt a leggyorsabban) szedni a lábamat, de még így is éppen hogy csak sikerült elkerülnöm pár araszoló jómadarat.

Nagyjából délfelé (a nap állása szerinti dél) sikerült elérnem az intézetet. Főbejárat bereteszelve, rajta egy felirat „TÚLÉLŐK”.

A Bűntető és a Betörő (The Retributive and the Burglar)

Még aznap este elkezdtem keresgélni a lakásokban valami használható fegyverért. Főleg konyhakéseket és furcsamód egy sokkolót találtam egy éjjeli szekrényben eldugott kis dobozban, de semmi nagy ütőerejű fegyver.

Kénytelen-kelletlen, de bemegyek a véres szobába körülnézni. A hálószobában a ruhákon és némi aprópénzen kívül nem találtam semmit.

Utolsó reményem a pince volt, de a zárakkal, és folyton kihunyni készülő villannyal ott is megkellett küzdenem. A sok lerácsozott részben alig volt valami használható: egy kopott hálózsák, üres üvegek, ragasztószalag és némi nagyméretű szög.

Aztán a lomok között megtaláltam, azt amit annyira kerestem.

Bevásárlás, megmentéssel (Shopping with saving)

Ébredés után szolid kis reggeli, majd táska a hátra, fegyver és térkép a kézbe, hokiütő a vállon.

Indulás. A hátsó ajtóhoz megyek. Óvatosan kihallgatózok. Semmi nesz. A lehető leghalkabban becsukom magam mögött az ajtót, bezárom kulcsra, majd futólépésben megindulok a bevásárló utca irányába.

Viszonylag hamar oda is értem, de persze mint azt sejthettem, a hely nem volt üres. Igaz, csak pár darab, de így nagyon bajom lehetett volna belőle, ha meglátnak. Óvatosan a legközelebbi bolt (James&Sons ínyenc falatai), vagy inkább kajálda felé veszem az irányt.

A hátsó ajtónál már egyből megcsapnak a hörgések hangjai. Villámgyorsan benyitok és a hozzám legközelebbit le is ütöttem. Még legalább kétszer a  fejére kellett vágnom, míg abba nem hagyta a mocorgást.

Egy pillanatnyi béke (One more peace)

A megszokottól kevésbé szörnyű álmomat ismét csak megzavarták az utcáról beszűrődő hangok…

Lassan, nagyon lassan vonulnak…mintha csak éreznék, hogy van itt valaki, akit megehetnek….

…Takarodjatok innen…Takarodjatok….Taka…..

Amikor felébredtem, már hűlt helye sem volt a zombiknak, és a nap is sütött kint…

Egy kis idill az apokalipszis alatt.